HTML

Miért beteg még mindig a magyar futball?

A tucatszámra induló futballakadémiák okán, valamint az utóbbi válogatott mérkőzések sikerei (, vagy éppen jól indokolható kudarca) után egyre többen vélik úgy, hogy labdarúgásunk végre megkapaszkodott a lejtőn, és innen már csak felfelé vezet út.. Bárcsak igazuk lenne ....

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Első blogom miértjei

2007.09.17. 11:30 feor58

Első próbálkozásom során ahhoz a témához nyúlok, ami nagyon közel áll hozzám, vagyis a magyar labdarúgáshoz. Na, nem a játék színvonala miatt... Hiszem, ez azért is érdekes téma, mert az itt mutatkozó problémák választ adnak mindennapi nehézségeink hátterére is.

Évtizedek óta kutatom azokat az anyagokat, melyek labdarúgásunk hosszú idő óta tartó leépülésének valós okait kísérlik meg feltárni és próbálnak megoldásokat körvonalazni. Számtalan felvetéssel találkoztam, a szakma felkent prófétái nyilatkoztak és nyilatkoznak folyamatosan. Leggyakrabban pénzhiányról beszélnek, beszélnek még arról, hogy a mai játékosok képtelenek egy egyeneset a lasztiba rúgni és beszélnek még ezer félét. Lehet, amikor azt állítom, hogy egyetlen olyan elemzést sem olvastam, ami teljeskörűen, vagy legalább is kellőképpen mélyrehatóan feltárta volna a problémákat, azok összefüggéseit és javaslatokat adott volna azok orvoslására, azt hihetnétek, túl sokat várok. Az a tény azonban, hogy láthatóan senki nem találja a csoda kulcsát, mégis azt jelzi, nem igazán jókat gondolunk a dolgokról.

Magam rengeteg időt töltöttem el már ennek boncolgatásával. Szervezői végzettségem megszerzése során alaposan megtanultam, hogyan tudjuk egy folyamat valós problémáit meghatározni, azokat kiszűrni, ezzel a problémát megoldani.  Ez a tudásanyag meggyőződésem szerint nagyon jól leképezhető blogom témájára is. Előljáróban, az érdeklődés felkeltése érdekében  csak két (sablon)gondolatot emelnék ki: az egyik, hogy a foci körüli problémák rendkívüli mértékben összetettek, a másik pedig, hogy a problémák döntő többsége emberi tényezőre vezethető vissza.

Mivel magam sosem szerettem az olyan bölcseleteket, melyek nem nyújtanak megoldási javaslatot a felhozott problémákra, így erre is részletesen ki fogok térni, a problémák elemzését követően.

Az előttünk álló néhány hétben szeretném vázolni azokat a problémaköröket, amelyek véleményem szerint a leginkább meghatározóak. Nagyon örülnék annak, ha véleményeitekkel, válaszaitokkal, egy egészséges párbeszéd kialakításával szerepet tudnánk játszani a régóta várt csoda eljöveteléhez.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása